Ezer sebből vérző csapatok randevúja: Genoa - Milan

2019. október 05. 10:14 - s_ben

sport-preview-opta-genoa-vs-ac-milan.jpg

Gondolta volna bárki is a szezon előtt, hogy a Serie A hetedik fordulójában a Genoa - Milan mérkőzés presztízs kérdése az lesz, hogy melyik csapatnak sikerül elmozdulnia a kiesési zónából, vagy annak környékéről? Márpedig ez a helyzet - hajtás után felvezetjük a találkozót.

A meccsek előtti posztjaink a blogon mindig azt a célt szolgálják, hogy kicsit ráhangolódjunk és kedvet kapjunk a soron következő Milan mérkőzéshez, de nem árulunk zsákbamacskát, ezúttal gondban vagyunk, hogy miként harangozzuk be érdekfeszítően a ma esti bajnokit. Ne szépítsük, két pocsék formában lévő együttes találkozik most, akiknél ez idáig csak a másik genovai csapat, a Sampdoria nyújt nagyobb csalódást a bajnokságban. A Rossoblu a tabella 18. helyén keseríti a szurkolóit, míg a Rossoneri a 16. pozícióban teszi ugyanezt, és a legjelentősebb kérdés estére - persze a fent említett tényezőn kívül -, hogy melyik csapat vezetőedzőjének teszi be végleg a kulcsot a meccs végkimenetele. Giampaolónak és Andreazzolinak is minden bizonnyal az utolsó utáni sansza a szombati összecsapás.

_milangenoa.pngAz elmúlt 15 évben több mint 30 transzfer a két klub között: a képre nem fért rá mondjuk Kaladze, Borriello vagy Boateng | Fotó: Milanclublondon

Kedvenc biznisz-partnerünk, a Grifoni 18. helyét 1 győzelemmel, 2 döntetlennel és 3 vereséggel hozta össze, de múlthéten koronázták meg pompás szezonkezdetüket, amikor a Lazio megcsapta őket egy négyessel. Tulajdonképpen a formát tekintve azt mondhatjuk, hogy jobban is állunk, hiszen mi csak három meccse vagyunk nyeretlenek, a genovaiak pedig négy... Igaz, a Rossoblu már valamelyest hozzászokhatott a pontvadászat alsó feléhez, hiszen tavaly épp, hogy csak bent maradtak a 17. helyen Prandellivel. Viszont pont emiatt a vezetőség alaposan átszabta a keretet a nyáron: a transfermakt adatai szerint 45 millió eurót forgattak meg a kasszában, és az edzőcserén kívül olyan játékosokat húztak be , mint az Ajaxból jól ismert Lassa Schöne, Stefano Sturaro (a klub rekordigazolásaként), Ricky Saponara, vagy épp Cristan Zapata - így komoly hideg zuhanyként hatott a drukkereknek a rajt. Az igazolások mellett van egy viszonylag stabilnak mondható mag is a Criscito-Romero-Kouamé hármassal - a whoscored is ezt a 3 játékost sorolja a keretük élére az eddigi hat meccs alapján. A legjobban az elefántcsontpartitól kell tartanunk (mondjuk Saponara is nagy parafaktor - betalált ellenünk az Empoli, illetve Fior színeiben is, és mindig látszott rajta, ahogy fűti a reváns, amiért lemondtunk róla, de szerencsére valószínűleg a padon kezd), attól a Kouamétól, akit Leonardo már tavaly megkörnyékezett. Idén 3 gólnál tart, és remek fizikumával, gyorsaságával állandó veszélyt jelent a védelmekre. Ám ha pontrúgásokra kerül sor, akkor Schönével is borzasztóan vigyáznunk kell, mert megmutatta többek között a Real Madrid ellen is a BL-ben, hogy pokoli rúgótechnikája van. Rejtély, hogy egy olyan parádés szezon után, mint amilyen a tavalyi volt a dánnak, hogyan tudott Genovában kikötni potom 1,5 millió euróért.

genoa-ac-milan-serie-a.jpg

Legutóbb 70 percig izzadságszagú volt a genovai túra, aztán érkezett Lord Borini | Fotó: SI.com

Meg kell jegyeznünk, hogy a Genoa 3 védős rendszerben futballozik Andreazzolival, amiből már piszkosul elegünk van, hisz az idei szezonban csak égtünk, ha valaki ilyen szisztémával jött szembe velünk. Ráadásul ezek az égések mind zsinórban történtek: Inter, Torino, Fiorentina. Nagyon meg kéne szakítani ezt a tendenciát, de egyszerűen már nem tudjuk, hogy mire számítsunk a csapattól és Giampaolótól. Jóllehet előző posztunkban már szinte elföldeltük a Mistert és a helyére érkező lehetséges jelöltek között szemezgettünk, azért Marco biztosan megpróbálja megragadni az utolsó esélyét, ha már Maldiniék voltak olyan jó lelkűek, és megszavazták neki. Kérdés, hogy reagál erre a csapat, megpróbálnak kilábalni az apátiából, vagy tovább tetéződnek a problémák a fejekben? Ez este kiderül, mindenesetre Giampaolo a hírek szerint készül egy-két változtatással.

A várható kezdők

egbnwhkxkaerwdf.jpg

Musacchio eltiltása miatt Duarte szerepeltetése borítékolható, a középpályán pedig két embert is cserélnénk a Fior elleni meccshez képest. Biglia nálunk alibifocijával már elrúgta a pöttyöst, de Bennacer azzal, hogy két büntetőt is összehozott a múlthéten jelezte, hogy talán jelenleg nála vannak a legnagyobb gondok fejben. Ügyes az algériai, de úgy tűnik egyelőre nem kezeli jól a rá nehezedő nyomást, nem megy számára zökkenőmentesen az Empoli-Milan szintlépés, és sokat hibázik. Mondjuk 21 a srác, szóval ez simán benne van - a lényeg, hogy Biglia bármennyire is szürke volt az előző meccsein, most valamennyire indokolt, hogy visszakerüljön a csapatba. Sajnos. A Paquetá-Calhanoglu cserét viszont mindenképp üdvözölnénk. A török minden meccsünkön kezdett ez idáig és csupán kétszer kapta le Giampaolo, de a Fior elleni kriminális játéka után egyszerűen nem szabad a kezdőben ragadnia, valamint a másik oldalról Paquéval szemben is méltatlan, hogy ennyit ücsörög a padon. Ücsöröghetne ott Hakan mellett ezúttal mondjuk Suso és Kessié is, akik helyett simán megkaphatná a lehetőséget Rebic és Krunic. A spanyol labda nélküli vérszegény mozgásáról esett szó a violák elleni meccs értékelésében, és hiába képes a villanásokra, most már nagyon megnéznénk egy Rebic-Piatek-Leao támadótriót, amiben a horvát folyamatosan presszingeli és terrorizálja a védelmet, segítve azzal a társai munkáját.

A statisztikát kedvelőknek

  • Az elmúlt években domináljuk a párharcot: 14-et megnyertünk a legutóbbi 24 bajnoki összecsapásból, 4 döntetlen és 6 vereség mellett
  • Ennek ellenére 2014 és 2016 között három hazai meccsüket is hozták ellenünk, a '16-os ráadásul egészen csúnyára sikeredett: 3-0-ra nyert a Grifoni
  • Azonban az utolsó 3 bajnokin mi győzedelmeskedtünk: 0-1 (André Silva), 2-1 (Suso, Romagnoli), 0-2 (Borini, Suso)
  • A Genoa legutóbbi 16 bajnokijából 15-öt nem tudott megnyerni

Zárásként jöjjön a szokásos videó a legszebb találatokkal a Genoa - Milan összecsapásokról:

Papin, André Silva, Panucci, Pazzo és Taarabt. Érdekes névsor, no. 20:45, Forza Rossoneri!

Felhasznált források: transfermakt, whoscored, sempremilan
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rossonerizone.blog.hu/api/trackback/id/tr3415192562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása