Válogatott szünet után folytatódik a Serie A, és jelen helyzetünkben talán nem is kívánhattunk volna kellemesebb ellenfelet annál a Leccénél, akik idén már több ízben is beleszaladtak méretes pofonokba. Beharang-poszt.

Jól tudjuk, hogy a válogatott szünet sosincs jó hatással a teljesítményünkre (bár legutóbb a Verona ellen sikerült megtörni a kínos, 10 meccs óta tartó nyeretlenségi szériát a szünetet követő első találkozókra vonatkozóan), viszont ezúttal, a csapat jelenlegi szituációjában nagyon is kellett ez az egy hét pihenés. Így volt időnk egy kicsit emésztgetni az edzőcserét, elfogadni Piolit, és megpróbálni magunk mögött hagyni a horrorszerű szezonkezdetet. Valljuk be, az elmúlt években sem voltunk különösebben elkényeztetve a srácok által, de az idei szezon első hét fordulója a legsötétebb időket hozta el nekünk a 6 rúgott gólunkkal és a rekordidő alatt röpülő Giampaolóval. Ehhez azonban csak egy mondat erejéig csatoltunk vissza, már előre tekintünk (miért is ne tennénk, elvégre mindössze 4 pontra vagyunk a 4. Napolitól), és újult erővel próbálunk bízni a csapatunkban, illetve Pioliban.

Hogy miért bízunk Pioliban? 

A kinevezése óta több elemzést is olvashattunk különböző portálokon, amelyek megpróbáltak a Mister gyengécske pontátlagán túl rávilágítani edzői munkásságának pozitívumaira. Pontokba szedve:

• Relatíve rövid idő alatt sikerül átadnia az elképzeléseit a csapatának. Azt is mondhatnánk, hogy jó tűzoltó hírében áll a mi Stefanónk, hiszen korábban a Laziót, a Fiort és az Intert is kihúzta a krízisből és megindította felfelé a tabellán - mindezt ráadásul nézhető focival is tette. Más kérdés, hogy később valahogy mindig megrekedt egy szinten, de Maldiniék bebiztosították magukat erre az esetre: ha nem érjük el Európát, akkor Pioli szerződése zokszó nélkül felbontható. 

• Feküdhet a taktikai megközelítése. Pioli leginkább 4-3-3-at, vagy 4-2-3-1-et alkalmaz, a formációját pedig erős presszingre, illetve zóna védekezés helyett emberfogásra építi. Jellemző rá, hogy szereti már az ellenfél térfelén, a lehető legmagasabban visszaszerezni a labdát - tulajdonképpen ez jó ideje nem sajátja a Milannak, olykor fájdalmas nézni, ahogy letámadás címén félgőzzel üldözzük a labdát birtokló játékost, szóval üdvözölnénk, ha Piolinak sikerülne kialakítania egy agresszív presszinget a csapatnál. Nem fémjelzik olyan híres stílusjegyek, mint Giampaolót, de miután láttuk, hogy azokat nem is sikerült honosítani a csapatnál, talán jobban is járunk a valamivel egyszerűbb Pioli-féle intenzív, gyors futballra való törekvéssel.

• Rokonszenves személyiség. Ha már az előző pontban párhuzamba állítottuk MG-vel, akkor meg kell jegyeznünk, hogy a két trénernek a személyisége között ütközik ki a legnagyobb különbség. Amíg Giampaolo egy kissé introvertált, külön a játékosaival keveset kommunikáló tréner, addig Pioli egy sokkal nyitottabb figura, aki szeret haverkodni a játékosaival, és közelebb engedni magához őket. Előfordult, hogy az új igazolások elé kiment a reptérre vagy az állomásra, hogy elsőként köszönthesse őket, illetve szoros kapcsolatot ápolt a drukkerekkel is, és mindig vállalta a felelősséget a hibáiért. Szóval empatikus karakter, amiben mondjuk hasonlít Gattusóra. Firenzében például a mai napig nagy tisztelettel beszélnek a kopaszról, miután az Astori halálát követő időszakot páratlan érzelmi intelligenciával menedzselte, és tartotta össze a violák közegét. 

Egy Astorit szimbolizáló tetoválást varratott magára - Ugye, hogy már is szimpatikusabb a fickó? | Fotó: frenkietattoo

• Nem bánik rosszul a fiatalokkal. Bőven akadtak olyan tehetségek, akiket jó szemmel felfedezett és beépített a csapatába a korábbi állomáshelyein. A legnagyobb ilyen név Federico Chiesa, de a Laziónál ott volt Felipe Anderson, Nikola Milenkovic, Sergej Milinkovic-Savic és Keita Baldé is, akik szintén Pioli alatt robbantak be a köztudatba. A Fiornál Giovanni Simeonét sorolhatjuk ebbe a kategóriába. Emellett hozzátehetjük, hogy a rutinosabb játékosokból is képes kihozni a maximumot - elég csak Bigliára gondolnunk, aki Pioli irányítása alatt a Lazio csapatkapitányaként élete formájában futballozott. Ám az argentinon kívül Veretout, Candreva, Parolo, Biraghi vagy Muriel is ugyancsak virágzott magukhoz képest Stefano kezei között.

Szóval bőven vannak itt olyan pozitívumok, amelyekre támaszkodva nyugodt szívvel megadhatjuk a bizalmat új Misterünknek. Pokoli nehéz helyzetben érkezik, minden tudására szüksége lesz, hogy megállja a helyét, de úgy tűnik az olasz drukkerek is biztosítják támogatásukról: 50 000 néző várható a San Siróba vasárnap, ami a Leccéhez képest egyáltalán nem rossz szám.

És mit várhatunk a Leccétől?

Ahogy fentebb is írtuk, a dél-olaszoknál kellemesebb ellenfél nem igazán jöhetett volna most szembe velünk. Az újonc csapat holtversenyben a második legtöbb gólt kapta, ezt pedig annak az offenzív szemléletének köszönheti, hogy nem hajlandó a legtöbb kiscsapathoz hasonlóan leparkolni a buszt és csak kontrákra játszani. Ők tökösek, gyakran fejvesztve próbálják rohamozni az ellenfelük kapuját, de mivel ehhez nincs meg a kellő minőség a keretükben, idén már az Inter és a Napoli is kitömte őket, valamint az Atalanta is hármat gurított a kapujukba. Ráadásul lőtt gólokban sem kamatozik a támadófelfogás: eddigi 7 góljukból 3 tizenegyes, és 1 rögzített szituációból született. Igaz, ez még így is több, mint amivel mi "büszkélkedhetünk". Meccsenként átlagosan 12 lövést eresztenek kapura, de annak csak 6%-a érkezik a büntető terület környékéről, tehát inkább távolról próbálkoznak. Liverani edző többnyire 4-3-1-2-t játszat, és a lapok most is ezt a formációt jósolják. Vannak ismerősen csengő nevek a keretükben, úgy mint Babacar, vagy a nálunk pallérozódó Gabriel, illetve a hozzánk Serie B-s gólkirályként érkező, mindig szívvel-lélekkel küzdő, de szerény képeségekkel rendelkező Lapadula, ám a legjobban Filippo Falcóra kell figyelnünk, aki a whoscorednél messze kiemelkedik a Lecce keretéből. Átlagban 7.13-as értéket hoz, 21 sikeres csellel az eddigi 7 fordulót tekintve, és azt is tudjuk róla, hogy a másodosztályban gyakran riogatta a kapusokat a rugótechnikájával.

A várható kezdők

A Gazzetta szerint csak egy kérdőjel maradt Piolinál: a támadószekcióba Rebicet, vagy Piateket nevezze be. Nagy dilemma, a lengyel bár a válogatott szünetben tovább nyújtotta akciógól nélküli sorozatát, talán jó pedagógiai húzás lenne, ha az új edző ennek ellenére is megszavazná neki a bizalmat. A mérleg másik serpenyőjében azonban ott van Rebic, akit láttunk Magyarország ellen is, jó teljesítményt nyújtott és duzzad az erőtől, nem biztos, hogy jó döntés lenne tovább jegelni a Milanban. És itt jön képbe Suso, akinek a kihagyása még opciót jelenthetne a horvát játszatására...

Paquetá mindenképp pozitívum lenne a kezdőben, Calhanoglu Giampaolónál minden meccsen kezdett, de láttuk a Genoa ellen is, hogy a brazillal sokkal élesebb és kreatívabb a baloldalunk. Nem lennénk rajta meglepődve, ha Paque kifejezetten örült volna MG menesztésének - miután volt közöttük az a bizonyos affér a "brazilságról"-, így hátha látnánk egy felszabadultabb Lucast a pályán. Hasonlóan állunk Contihoz is, aki a héten kapta a hírt, hogy apa lesz, az ilyesmi pedig könnyen plusz energiákat szabadíthat fel az emberből. Bennacer szerepeltetésében ezúttal nem is reménykedünk, egybehangzó lapértesülések szerint Biglia élvezi Pioli bizalmát, révén hogy jól ismeri a Lazióból, és ott is sikeresnek mondható volt a közös munkájuk. Meglátjuk, hogy a későbbiekben is érinthetetlen lesz-e az argentin, vagy Bennacernek sikerül kiszorítani, esetleg új poszton találnak az algériainak helyet. Egy biztos, vétek lenne az ő képességeit kiaknázatlanul hagyni. 

Fontos megjegyezni, hogy a mutatott játékra nézve irreális lenne olyan fene nagy elvárásokat támasztani a csapat felé, hisz Pioli egészen csütörtökig nem helyezett különösebb hangsúlyt a taktikai megbeszélésekre, inkább azzal töltötte az idejét, hogy az edzésmódszereit lefektesse, erős hangsúllyal például a játékosok étrendjére vonatkozóan.

Utoljára egyébként 2012 márciusában találkoztunk a Leccével, akkor Nocerino és Ibra találatainak köszönhetően 2-0-ra nyertünk, ám ha Lecce elleni meccsről van szó, akkor mindenkinek az a bizonyos Boateng-show jut eszébe, így most ez adja a hangolódó videónkat is:

A szezon meccse volt, KPB mesterhármasára azóta sincsenek szavak. Önmagában az, hogy 14 perc alatt ver egy klasszikus mesterhármast 0-3-as félidő után brutális, de hogy még ilyen ordas nagy gólokkal is teszi... Elképesztő volt ez a csávó nálunk. Forza Rossoneri!

Felhasznált források: whoscored.com, sempremilan.com