Az újra betaláló Pjonával, a kétarcú Theóval és az abszolút közönségkedvenccé váló Jackkel üdvözöljük a felsőházat - ők hárman voltak a mérkőzésünk főszereplői, ahol nem okozott csalódást a csapat és elhozta Bolognából a három pontot, ráadásul egy újszerű érzést szolgáltatva nekünk, szurkolóknak, ugyanis először rúgott a Milan három gólt, és először vezetett két góllal (mindjárt rögtön kétszer is) ellenfelével szemben a szezon során. Értékelés.

Igazi ritkaság és unikum, de sikerült eltalálnunk a meccs beharangozónkban a kezdőt, ezúttal nem tévedtek a lapok. Pioli konzisztenciára törekedve ugyanazt a csapatot küldte fel a pályára, mint a Parma ellen:

4-3-3: Donnarumma - Conti, Musacchio, Romagnoli, Theo Hernández - Kessié, Bennacer, Bonaventura - Suso, Piatek, Calhanoglu.

Arról is szó esett a felvezetőnkben, hogy amennyiben ez lesz a kopasz mester összetétele, úgy két név kapcsán merülnek fel bennünk igazán kérdések, ez pedig Kessié és Piatek személye, ám közülük meglepetésre a lengyel most egy szebbik arcát mutatta nekünk, végre láttuk labdát vezetni - nem is akárhogy, olykor akár egymásután 3-4 labdaérintést is megengedett magának úgy, hogy ne botlott volna a labdába, vagy a saját lábába. A formáció azonban kevésbé tűnt a klasszikus 4-3-3-nak, Bonaventura rendre fentebb helyezkedett, mint Frankie, így inkább egy 4-2-3-1-es felállást láttunk, abból is egy aszimmetrikus verziót, amelyben a hangsúly baloldalra tolódott. Képünkön a játékosok hőtérképei alapján felvázolt hadrend.

A balszárny vitte is a prímet

A Parma ellen a Suso-Conti fémjelezte jobb oldal bizonyult aktívabbnak, de már akkor is azt vártuk volna, hogy a Theo-Bonaventura-Calhanoglu tengely adja majd a támadásaink legjavát, és ez a mostani mérkőzésre meg is érkezett. Ugyan a találkozót jobban kezdte a Bologna, Mihajlovics játékfilozófiájához hűen keményen érkeztek meg a párharcokba, jóval kevesebb területet hagyva nekünk, mint azt legutóbb a Parma tette, de hamar felülkerekedtünk rajtuk a baloldalunkon végigvitt kombinatív játékoknak köszönhetően. A támadásaink 41%-a ezen az oldalon futott, a leggyakoribb passzkombinációink is ezt támasztják alá:

• Bonaventura -> Calhanoglu 12
• Calhanoglu -> Bonaventura 11
• Theo Hernández -> Bonaventura 11
  

Néha egészen pofás, szemre is tetszetős egyérintős játékokkal próbáltuk feltörni a hazaiak védelmét - úgy tűnik, a játékosokhoz egyre inkább utat találnak Pioli elképzelései. Az első gólt is egy hasonló szituációnak köszönhettük: Calhanoglu az oldalvonal mellett megszerzett labdát zsebkendőnyi területen, gyorsan passzolta Pjonához, aki sarkazva próbálta azt megjátszani, és bár egy védő lábában elakadt az átadása, a lengyel gyorsan reagált a lecsorgóra is és berobogott a labdával az ötös sarkáig, hogy aztán ott rutinosan megvárja a fellökését. Pistoleróra amúgy is jellemző, hogy nem kell különösebben megerőltetnie magát egy kis színészkedésért, szóval köszönte szépen a hátvéd nyomását hátulról, és homorított egy kellemeset. Majd odaállt a büntetőhöz is, amit magabiztosan értékesített az idén kifejlesztett táncolós, megtorpanós technikájával. 0-1.

Piatek 6 meccses góltalansági szériát szakított meg, a leghosszabbat eddigi Serie A-s pályafutása során. Támogató volt vele szemben a Curva Sud is, a kifütyülések után most újra felzendítették neki a Pum-Pum-Pum rigmust, hátha sikerül végre magára találnia.

 Fotó: acmilan.com

Nem csak Pjona, Suso is megtört egy hosszú negatív sorozatot, hisz utoljára a második fordulóban a Brescia ellen jegyezhetett fel asszisztot (emlékeztetőleg: tavaly decemberre az európai topligákat tekintve is élen járva 7-nél tartott), de most ő tálalt a második gólunknál parádésan, miután úgy ment át Sansonén, mint kés a vajon. A spanyol egyébként az egész meccsen nagyon aktívan tevékenykedett, ha nem is a Giampaolo "érában" látott rémálomszerű trequartistát játszotta, de gyakran fel-fel tűnt középen, és néha még a baloldalon is. A hibákat sajnos nem tudta kiszűrni a teljesítményéből, még 80%-os passzpontosságot sem ért el, de a gólpasszáért mindenképp nyomunk neki egy pacsit. Az asszisztra Turbo Theo startolt rá a tizenhatoson belül, de ezen már fel sem kaptuk a fejünket, mostanra annyira magától értetődővé vált, hogy Hernández a leggólveszélyesebb spílerünk. Theo jött, átvette, berúgta, 0-2. Bizony ki voltunk már éhezve egy ilyen részeredményre...

"Megvan minőségünk, csak ötvöznünk kell intenzitással. A pozitív jelekre kell építenünk, ez egy nagyszerű meccs volt két támadószellemű csapat között, akik gólokat akartak szerezni." - nyilatkozta Pioli a mérkőzés után.

A Mister nem beszélt mellé, valóban támadni akart Sinisa Bolognája, megpróbáltak presszingelni, magasan helyezkedtek és Sansone illetve Skov-Olsen révén a széleken próbáltak elmenni (előbbi nagy szomorúságunkra elég jó százalékban nyerte az 1 az 1 elleni párharcait Contival szemben), de nem jelentettek komoly veszélyt a Milanra. Kellett nekik egy kis segítség a gólszerzéshez, ezt pedig a francia balbekkünk személyében találták meg.

Theo elől félisten, hátul kerékkötő

Először történelmet írt, és a góljával ő lett a Milan történetének első balbekkje, aki első szezonjában 4 találatig jutott, majd hogy biztosan emlékezetessé tegye az estéjét, összehozott két gólt a Bolognának is. Közel sem ez volt az első eset, hogy védekezésben leszerepelt volna, de ennyire még sosem sikerült neki. Mindkét esetben érthetetlen módon ledózerolta ellenfelét a büntetőterületen belül, az egyikből öngól lett, a másikból pedig tizenegyes. Ordas hibák voltak, mégsem tudunk rá haragudni, amíg elől csatárokat megszégyenítő performansszal rukkol elő - hosszú évek óta ugyanebben a cipőben járnak a Real Madrid szurkolói is Marcelo esetében, és valahogy működik a kapcsolat. 

Szerencse, hogy a két Hernández zárlat nem egymás után érkezett, hanem beékelődött közéjük egy Jack-gól is, akiről az összecsapás után tényleg csak szuperlatívuszokban beszélhetünk. A kombinatív játékaink oroszlánrészét neki köszönhettük, roppant elegánsan játszott, okosan passzolva, sarkazásokkal is megspékelve. Számokban is imponáló volt: 90%-os passzpontosság, 3 lövés, 3 sikeres 1 az 1 elleni párharc, 2 tisztázás. A gólja jelentette a koktélmeggyet a torta tetején, amit amolyan Kakás, letisztult mozdulattal belsővel rúgott a hosszúba egy rossz bolognai felszabadító kísérlet után. 

Vessünk egy pillantást az arcokra is a háttérben, piszkosul imádják Jackie Boyt | Fotó: acmilan.com

A meccs utolsó etapjában a Bonaventura helyére beálló Paquetá viszont nem tett ránk túl jó benyomást, 8 passzából csak 3 volt sikeres, és kétszer szerelték - egyre nagyobb a kérdőjel arra vonatkozóan, hogy van-e helye a Milan kezdőcsapatában. Persze, nem szívügyünk a történet, csak kínos, hogy a 40 milliós brazil válogatott srác padmelegítőként funkcionál. Vele ellentétben a Bennacer sárgája miatt beálló Biglia nem szállt be rosszul a meccsbe, ezúttal jó hatással volt a játékunkra a tempója, 4 labdaszerzést is betett a közösbe. A harmadik cserénk Calhanoglu helyett Samu volt a véghajrára érkezve, akinek volt is alkalma kamatoztatnia a sebességét, hisz akkorra már Mihajlovicsék fejvesztve próbálkoztak offenzívákkal az egyenlítésért. Felért a kapuhoz, hasznos volt, 7/7-es passzmutatót hozott, 2 labdaszerzést és 2 sikeres 1 az 1 elleni párharcot, csak a lövései nem ültek, de jó érzésünk lehet vele kapcsolatban.

Összegezve, Theo hibáit, Conti gyengécske védőmunkáját, Paquetát és Kessiét (akiből mintha teljesen eltűnt volna a harcosság) leszámítva abszolút örülhetünk ennek a produkciónak, stabilan, helyenként kifejezetten szép játékot nyújtva szállítottuk a győzelmet, pont, ahogy arra számítottunk a Parma elleni önbizalom-fröccs után. Lassan a mi bizalmunkat is kezdi visszaszerezni a társaság, legközelebb a 14. Sassuolo ellen, otthon kozmetikázhatjuk tovább a szezont. Forza Rossoneri!

Összefoglaló

 felhasznált források: StatsZone, whoscored