Kísért a sors, hatodjára utaztam Milánóba, hogy győztes meccsen lássam a Milant a San Siróban, de valahogy ezaz achievement továbbra sem akar összejönni - pedig most tényleg csak karnyújtásnyira voltam tőle. Keserédes a vége, de ettől még nagyon is rendben volt ez a Derby-performansz.
Maga a Szentély-látogatás egyébként 2017-ben kezdődött nálam: régóta rajta volt a bakancslistámon Milánó és a San Siro, amikor bekacsintott egy Napoli elleni buszos utazás lehetősége a Milanmania jóvoltából 32 000 forintért, amit kihagyhatatlan dealnek éreztem. Azóta eltelt 8 év, és az ember ennyi idő alatt rájön dolgokra, kitapasztal ezt-azt, vagy épp összebarátkozik olyan magyar szurkolókkal, akik segítenek a logisztikai tényezőkben, így adódott, hogy most cirka 65 000 forintból ki tudtam hozni egy Madonninát, amit hasonlóan kihagyhatatlan dealnek éreztem. Persze, ehhez azért kell egy Rossonero-kártya, amit a Milan weboldalán 20K + postaköltségért tudsz megigényelni, de cserébe egy Inter elleni kiemelt meccsre is tudsz 100 euróért jegyet venni magadnak. Ha a meccsjegy mellé a repjegyet is időben foglalod, akkor az lehet az igazi ‘ajándék’ kategória, nekem ezúttal 13K volt oda-vissza. A bergamói reptértől tíz euróert visz a transzfer Milánó központjába, ha pedig már ott vagy, 7,6 euróért vehetsz egésznapos jegyet a tömegközlekedési eszközökre, amelyekkel tulajdonképpen bárhova is eljuthatsz. Igaz, Milánó egyik legfinomabb pizzájáért nem kell nagyon elmozdulni a Dóm környékéréről, a Sorbillónál már a déli nyitás előtt sorakoznak a vendégek.
Egy jó Peroni társaságában az igazi
Csodás a gasztronómia, szép az építészet, az emberek stílusosan öltözködnek és szinte cseng a nyelvük a füledben, egyszerűen jó ott lenni, hát még, ha este a világ egyik legvarázslatosabb hangulatú mérkőzése vár rád…
Irány a Casa Milan
6-kor kezdődött a meccs, nálam a napi program úgy épült fel, hogy délig a Dóm tér környékén mozogtam, meglátogattam a Store-t és más üzleteket, aztán elugrottam a Casa Milanhoz. Voltam itt többször, de egyrészt a Rossonero kártyával ide is olcsóbb a belépés (15 euró), másrészt a múzeum s különösen a trófeaterem hangulatával nem igazán lehet betelni, harmadrészt pedig erről az utazásról is forgattam egy kis útifilmet, amiben a múzeumban nézelődő drukkerekkel szerettem volna beszélgetni egy kicsit (ennek az az oka, hogy itt találhattam nagyobb eséllyel angolul beszélő szurkolókat). Szóval stay tuned, csak néhány képet szúrok be, érkezik majd egy videó is.
Noi Siamo La Curva Sud
3 óra körül már indultam a stadionhoz, hiszen jött a füles, hogy a Curva Sud egy kisebb demonstrációval készül a törzshelyén. Ez az a pont a meccstúrán, amit nem szabad kihagyni: ekkor kapcsolódhat az ember az ultrákhoz, ekkor élheti át testközelből a szenvedélyességüket. Itt egy darabig el is időztem, sörözgettem, hallgattam-énekelgettem a dalokat, aztán Robert Capa híres ‘ha nem elég jók a képeid, nem mentél elég közel’ mondata jutott eszembe, amikor bemerészkedtem a zászlótenger sűrűjébe.
Azután csak különösen óvatosan mertem fotózni/videózni, hogy egy símaszkos ultra figyelmeztett is: az arcokat ne merjem lencsevégre kapni
A megunhatatlan látvány
Apró csalódás volt (amellett, hogy a Sarà perché ti amót villámgyorsan lekeverték a kezdés előtt), hogy ezúttal az ultrák nem készültek élőképpel, kevesebb volt a pyrotechnika is, viszont a szurkolásban már nem érhette szó a ház elejét, a rigmusokat és a szurkolói dalokat a megszokott erővel zúdította egymásra a két tábor.
A két csapat már kevésbé volt olyan vehemens egymással, viszonylag csendes játékot hozott az első félidő, aztán jött Reijnders egy kipattanóra és extázisba lőtte a tömeget. Tijinek voltak hullámvölgyei az utóbbi időszakban, gyakran fásultnak tűnt a játéka - bár tekintve, hogy 1710 játékperccel a lábában Mike után ő töltötte a legtöbb időt a pályán, talán ez nem is csoda -, de erre a derbire maradéktalanul felpörgött: 'folyt' a pályán, előretört és diktálta a tempót, miközben védekezésben is nagyot melózott. Piszok jó kis spíler, a góljával pedig az ötödik holland lett (van Basten, Seedorf, Gullit és Rijkaard után), aki legalább 10 gólig jutott piros-feketében.
Inkább az extra védőmunkáról marad emlékezetes ez az este
Ebben pedig főleg Fikayo Tomorit lehet dicsérni, akit idén ennyire stabilnak csak nagyon ritkán láttunk (11 párharcából 9-et megnyert 5 tisztázás és 3 labdaszerzés mellett). Napláne, hogy ezt a teljesítményt azután tette le az asztalra, hogy a klub elfogadta az érte befutó Spurs-ajánlatot, de ő maradni akart és harcolni a helyéért a kezdőtizenegyben.
Nemcsak Fik, az egész hátsóalakzat jól működött: Pavlovic hozta az elmúlt meccseken látott harcosságát és dominálta a párharcait (4/4), Theónak Dumfries-zel már kvázi személyes az ügye s ennek megfelelő agresszív játékot nyújtott elől-hátul, Walker pedig szintén elég clean meccset hozott le - jóllehet a korábbi sebessége megkopott, azért úgy tűnik kiválóan illeszkedhet abba a trendbe, hogy a PL-ből kiszivárgó sztárocskák a csizmaországban még bőven megállják a helyüket. Higgadt és jó döntésket hozott a pályán, de ami ennél is fontosabb, hogy igazi vezérként tevékenykedett és folyamatosan instruálta a társakat hátul - rengeteget protifálhatunk még a rutinjából.
sidenote: valahol meglepő furcsaság, hogyha vasárnap lett volna egy egészséges Loftus-Cheekünk, akkor az is előfordulhatott volna, hogy 4 brittel áll fel a Milan kezdője, miközben egy olasz sincs benne.
Végre megtaláltuk a jobbhátvédünket? | Fotó: X
A cserék után egyre csak nehezedett a nyomás Maignan kapuján
Hiába a nagyszerű védekezés, az Inter három kapufáig is eljutott, és talán ezt azzal magyarázhatjuk, hogy a változtatásainkkal abszolút magunkra húztuk őket. Terracciano gyenge volt a középpályán (kérdés, hogy jogos-e őt hibáztatni, amikor jóformán folyamatosan a posztján kívül játszik), Camarda a derbik történetének legfiatalabb játékosaként szállt be meccsbe - egyébként elég bátran, de csodaszámba ment volna, ha tőle érkezik a megváltás -, és a nála csak 3 évvel idősebb Jimenez jött az elfáradó Bennacer helyére (naná, hogy benne volt a hiba a játékában). A hajrában aztán Gabbia harmadik belsővédőnek érkezett Leao helyére, egyszersmind feladva ezzel a támadásainkat, de a leggyengébb láncszem Chukwueze volt, aki borzalmas napot fogott ki, az Inter góljánál az ő hanyag visszazárásának köszönhetően maradt szabadon Zalewski, aki de Vrij elé tálalt.
Persze, önmagában ha ránézünk erre a névsorra és összevetjük az Internél frontvonalhoz álló Zielinski, Frattesi, Zalevski trióval, akkor rögtön látjuk azt is, hogy más merítési lehetőségekkel dolgozott a két edző.
„Őszintén szólva, ha megkérdeznek, hogy igazságos-e a döntetlen, azt mondom, igen, de ma két fontos jelet is láttam: amikor beléptem az öltözőbe, a játékosaimat nagyon csalódottnak és szomorúnak láttam, miközben az Inter játékosai örömmámorban úsztak.” - Conceicao
Idén három derbin 2 győzelem és 1 döntetlen a mérleg, azt hiszem, ezzel minden drukker kiegyezett volna a szezon előtt. Már csak a konzisztencia hiányzik...
