Megsemmisülés Montella Fiorentinája ellen, távozó Curva Sud, 16. hely és 1938 óta nem látott történelmi mélypont. Itt tart jelenleg a csapat, Mi pedig poszt formájába öntjük érzéseinket a tegnapi rémálomszerű este után.

Őszintén szólva egyre nehezebb helyzetbe hoz bennünket a csapat, mert egyszerűen kezdenek elfogyni a jelzők, amelyekkel illetni lehetne azt a teljesítményt, amit hétről hétre leraknak az asztalra. Azt gondoltuk, hogy a tükörsima Derby vereségnél fájóbb élmény már nem igazán jöhet, aztán jött a Toro elleni meccs, ahol még egy kis reménysugarat is kaptunk az első etapban, hogy aztán még jobban fájjon, ahogy leadjuk az előnyünket és felsülünk, de arra végképp nem számítottunk, hogy a San Siróban, a Vincenzo Montella irányította Fior úgy feltörli velünk a padlót, hogy még a végletekig kitartó ultráink is kivonulnak a stadionból. És igazuk is volt, nem ezt érdemlik. Nemhogy Milánóban, de Magyarországon is rengetegen imádjuk ezt a csapatot, és cserébe már jó ideje leginkább csak csalódást és szomorúságot okoz a Rossoneri. Óriási szívás jelenleg Milan drukkernek lenni, az az igazság.

A kiürülő Déli Kanyar: Többet mond minden szónál | Fotó: Pietro Mazzara

Érdemes egyáltalán elemezni a látottakat, vagy értékelni a játékosokat?

Bevett szokás volt ez idáig a blogon, de most aligha látjuk értelmét. Játékunk, elképzelésünk, taktikánk mint olyan, tulajdonképpen nem létezett, a játékosok közül pedig csak Leao, Romagnoli és talán Donnarumma az, akit nem tudnánk szidni, mint a bokrot, vagy lehordani a sárgaföldig. Ribery és Chiesa oktattak minket, és a mérkőzés pont úgy festett, mintha egy kiesőjelölt csapat focizott volna a violák ellen, akik ráadásul ezt a nyolcvanezres Szentélyben tették. Már ettől a mondattól rosszul vagyunk, de mutatunk még egy képet, ami tovább pusztít:

Fotó: Michael Yokhin

Nem erre számítottál, ugye? Csakhogy a képen a tegnap 83. születésnapját ünnepelő Berlusconi szerepel, aki 2 éves totyogó baba volt, amikor a csapat utoljára 4 vereséggel nyitotta az első 6 fordulót. 1938. Mélypont, és tényleg nem emlékszünk, hogy mikor láttunk utoljára annyira gyenge Milant, mint a mostani Giampaolo-féle, pedig megfordultak itt az elmúlt 10 évben olyan edzőzsenik, mint Brocchi, Pippo vagy Vince, ugye.

Mi ennek az oka, hogy juthattunk el idáig?

Röviden: rossz döntések sorozata a vezetőségben.

Mindig a fejétől bűzlik a hal, nálunk pedig nagyon büdös az a bizonyos fej. Messziről indíthatnánk a sztorit, egészen a fentebb látott Berlusconi bukásáig kell visszarepülnünk az időben, hiszen ahogy bajba került cégével, a Fininvesttel, úgy húzta ki a pénzt folyamatosan a klubból (és tette Gallianit igazi kukázómesterré). Érdemes megjegyezni, hogy rosszul menedzseltük már a szenátoraink pályafutásának végéhez közelítő időszakot is: nem készültünk fel a visszavonulásaikra és nem fordítottunk kellő büdzsét az átmenetre a keretben. Hirtelen búcsúzott tőlünk Nesta, Gattuso, Inzaghi, Seedorf, van Bommel és Zambrotta is. Valójában már abban a pillanatban elvesztette a Milan az identitását, de a vezetés még rátett erre egy lapáttal gazdaságilag kifejezetten előnytelen szerződések kötésével - jellemzően ingyen szereztünk meg játékosokat, azok pedig horrorfizukért tengődtek nálunk évekig, mint Mexés, Flamini, vagy Honda. Persze, mellettük pénzért is érkezett épp elég középszerű játékos a keretbe, kőkeményen elindult az adóssághalmozás, és ezt még megfejelte a vezetés (Berlu, Li és az Elliott is) nullkilométeres, kezdő, vagy topklub élén még rutintalan edzők kinevezésével is. Allegri volt az utolsó igazi edzőnk, azóta olyan emberek kezébe adta az aktuális vezetés a csapat irányítását, mint Seedorf, Inzaghi, Mihajlovic, Brocchi, Montella, Gattuso, vagy most Giampaolo. Tűzoltó megoldások, és reménykedés, hogy megtaláljuk az új Sacchit, ahelyett, hogy végre az asztalra vernénk és idehoznánk egy olyan palit, akinek a neve garancia a sikeres építkezésre, mint ahogy ezt felismerték a szomszédban is Conte kinevezésével.

A 2011-es Scudetto óta leesett egy szuperkupa, de azóta masszív a leépülés | Fotó: Sempremilan

Berlusconi megforgatta bennünk a kést akkor is, amikor a ködös anyagi háttérrel rendelkező kínaiaknak adta el a klubot, ahelyett, hogy az amúgy is hosszas huzavonát követően egy megbízható ügyféllel ült volna tárgyalóasztalhoz. A kínaiak hazárdírozását talán már nem is érdemes taglalni - minősíthetetlen, amit Yonghong Li-ék műveltek, és ténykedéseikkel megágyazták az Elliott borzasztó nehéz kiinduló helyzetét is. A pénzügyalap Gazidisszel az élen gazdaságilag megfontolt lépéseket tett, de eközben csikókeretet alakított ki és a Maldini-Boban páros sem büszkélkedhet különösebb rutinnal a pozíciójukban. Minimum megkérdőjelezhetőek a dél-afrikai húzásai, benne is próbálunk bízni, de valószínűleg nem véletlen, hogy rengeteg Arsenal szurkoló örült a Londonból való távozásának. 

Szomorú, hogy hosszú évek óta folyamatos kudarcok a mercatóink. Ugyanerről a témáról pár napja posztoltunk a facebook oldalunkon, de most is idevág a téma. A hosszabbitas.hu La Regista podcastja kielemezte a transzfereinket 2015-ig visszamenőleg: 601 millát durrantottunk el azóta, és abból mindössze 81 milliót sikerült jól elköltenünk. Nyilván, forgott vissza pénz az eladási oldalon, és vannak játékosaink, akiket még korai temetnünk, de 2015 óta az igazolásaink közül ár/érték arányban csupán Romagnoli, Musacchio és Borini(!) vált be igazán. Ebben a 84 millióban benne van ráadásul Piatek is, de ahogy most állnak a lengyel dolgai könnyen lehet, hogy az ő 35 milliós vételárát is leemelhetjük a 84-ből. Brutális adatok ezek, igaz, nyilván összefüggésben van ez is az edzőkérdéssel: ha nem is mindig jó szemmel fogtunk ki játékosokat, azért az aktuális Mister sem az a kategória volt, aki kihozta volna belőlük a maximumot. Így egy olyan láncreakciót idéztünk elő, aminek következtében rendre áron alul tudtuk/tudjuk értékesíteni a játékosainkat. Serie A szinten az egyik legvészesebb a helyzetünk a bevételi oldalon...

Mindazonáltal bármennyire is félremenedzselték a klubot föntről az elmúlt jó pár évben, azért akkora mélyrepülés nem volt a láthatáron, mint amilyet most mutat a Milan Giampaolóval. 6 meccs alatt 4 vereség, egy hajszál választ el bennünket a kieső zónától, és 2 akciógólt tudtunk szerezni. Nincs játéka a csapatnak, a kiutat sem látjuk.

Giampaolónak mennie kell

Nem lenne ismeretlen érzés számára: korábban felállították a Brescia, a Casena, a Catania, a Siena és a Cagliari (2x) padjáról is

Hasonló eredménysorért egyébként pár éve az Inter is szó nélkül felállította Gasperinit a szezon elején. Van az úgy, hogy egy edző középcsapatok élén, nyomás nélkül jól dolgozik, aztán egy komoly célokért küzdő klubot irányítva már megég. Giampaolóval szemben sokan voltak szkeptikusak már az elejétől fogva, de valójában nem hibáztathatóak azok sem, akik reményeket fűztek az érkezéséhez, hiszen a Sampnál egy karakteres, kompakt csapatot épített. Játszós középpálya registával, trequartisával, presszinggel (a támadók részéről is), tehát van víziója a játékról, csakhogy ezt a Milanba nem tudta adaptálni. Vegyük például Susót: minden hibájával együtt mi szeretjük a kis spanyolt, de az ő játékstílusa nem összeegyeztethető Giampaolo elképzeléseivel. Vajmi keveset védekezik, nála a presszing amolyan tessék-lássék szinten működik - érthetetlen, hogy miért ragaszkodik hozzá ennyire Giampaolo. Na jó, annyira azért nem érthetetlen, mert kiemelkedő képességei vannak a mostani kereten belül, igazi clutchplayer, de "taktikailag" nehezen használható. Vele akkor járnánk a legjobban, ha az utolsó 20 percekre szállna be, amikorra jószerivel borulnak az elképzelések a pályán, és belefér a labdanélküli lézengése, hogy aztán labdával meg robbenezhessen az éles beadásaira építve. Más kérdés, hogy ebbe a szerepkörbe valószínűleg sosem menne bele Suso a Milannál. Aztán itt van nekünk Calhanoglu is, aki szintén teljesen alkalmatlan Giampaolo víziójára, mégis csapágyasra játszatja a Mister. A török mondjuk nem a labdanélküli játéka miatt full homály, szimplán csak kevés a modern focihoz. Nem lehet úgy eredményesen támadásokat építeni, hogy egy ennyire körülményes, fejben lassú játékos foglal helyet a középpályádon. Csak tegnap két gólt kaptunk róla. Piatek is más stílusú játékos, mint Quagliarella, aki tavaly 26 gólt vert Marco kezei alatt. Igaz, Pistolerónak a presszing épp menne elől, de támogatást már nem kap ehhez a társaktól, és vergődik, olyannyira, hogy már szemernyit sem hisz magában, megrekedt és minden játékbaavatkozásánál sír a labda. Ez utóbbi a legnagyobb probléma, mert egyesek hiába illenének Giampaolóhoz, mint mondjuk Bennacer, Kessié, Leao vagy a padon akár Rebic, Paquetá vagy Jack, itt már olyan krízis és gond van a fejekben, amiből az introvertált személyiségű Mister már nem fogja kirángatni a társaságot. Az említett Quagliarella nyilatkozta nem rég Contét és Giampaolót összehasonlítva, hogy edzőnkkel egy kezén megtudná számolni, hányszor beszélt négyszemközt - komolyan veszi a munkáját, de keveset kommunikál a játékosaival. Továbbra is azt mondja, hogy hisz az ötleteiben, de nyilvánvaló, hogy ezek már nem fognak révbe érni, nem tud hatni a játékosokra.

A Gazidis-Maldini-Boban-Massara négyesnek tehát valamilyen megoldással elő kell rukkolnia. Arra számítunk, hogy a Genoa elleni meccset még megvárják, a Grifoni úgyis hasonló szarban van, mint Mi (Gattusóval tárgyalnak jelenleg), szóval az az összecsapás még így is hozható lehet. Utána pedig válogatott szünet, lesz idő a keresésre. Jó kérdés persze, hogy ki az a tréner, aki leültethető lenne jelenleg a padunkra. Szabadúszó például Mourinho, aki bár csúnyán leszerepelt legutóbb a Unitednél és mintha "üldözési mániás" tüneteket produkált volna, azért eltudjuk róla képzelni, hogy felrázná ezt a hitehagyott brigádot. Viszont a múlthéten azt nyilatkozta, hogy nem Olaszországban látja a jövőjét, ergo valószínűleg kihúzhatjuk a listáról. Elérhető lenne még Allegri, de képlékeny, hogy bevállalná-e a mostani helyzetet. Emlékezzünk csak Contéra, aki körülbelül kinevette a riportert, aki tavaly a Milanról kérdezte, és azt felelte neki: "Én nyerni akarok." Vagy Spalletti érkezzen, az örök második? Esetleg Ranieri, az ügyeletes tűzoltó, az olasz Horváth Feri? Még az is opció, hogy előhúzva egy újabb legendát a talonból kinevezzük Shevchenkót. Rengeteg a kérdőjel...

Végül az összefoglaló helyett most csak ezt hoztuk, másra úgysem érdemes emlékezni tegnapról: 

RAFAEL LEAO! pic.twitter.com/Y5FF3q8TnG

— MilanGifs (@MilanGifs) September 29, 2019

Legalább Leaóé volt a meccs legszebb találata. Ennyi jutott most nekünk, szebb jövőt Milanisták, Forza Rossoneri!