Még egy gyomros a drukkereknek | Torino - Milan 2-1

2019. szeptember 27. 14:31 - s_ben

efa0rgzxkaez86q.jpg Megkaptuk Giamapolótól a szezon eddigi legkorrektebb kezdőjét, a csapat játékán pedig végre láttunk  elképzelést, mégis elrontottuk a tegnap estét. Értékeljük a torinói kirándulást.

Aludtunk egyet rá, lehiggadtunk, de még most is nehéz szavakat találnunk erre a mérkőzésre. Annál is inkább, hogy az első félidőt látva a szünetben még az motoszkált a fejünkben: végre eljött a pillanat blogunk történetében, amikor igazán pozitív hangvételben írhatunk a csapatról, amikor dicséretekkel áraszthatjuk el a posztunkat - hiszen tetszett amit láttunk, különösen az első 20-25 percben újra jó érzés volt Milan meccs előtt ülni. Viszont a második félidőben megint visszanyalt a fagyi, és mondhatnánk, hogy fájdalmas volt, de inkább lerendezzük annyival, hogy már megszoktuk.

Szerencsére a beharangozóban jósolt kezdők megint vakvágányra futottak, és a hetek óta ihletett formában futballozó Rodriguez és Biglia peremen kívülre került. 4-3-1-2-ben - ami pályán újfent inkább 4-3-3-ra hajazott - a Donnarumma - Calabria, Musacchio, Romagnoli, Theo - Kessié, Bennacer, Calhanoglu - Suso - Leao, Piatek sorral futottunk ki a gyepre. Noha szívesen láttuk volna esetleg a törököt is Bigliáék mellett, azért jár a pacsi a Misternek a kezdőért - három új igazolás a csapatban, végre, basszus. Nem tudjuk, hogy elsősorban az ő jelenlétüknek volt köszönhető, vagy a Torino gyengeségének, vagy esetleg a fehér-fekete fullos szerkónk hatása volt (simán állandósíthatnánk ezt a szettet, ha minket kérdeztek), de baromi jól indult a mérkőzés. Persze, nem estünk hanyatt, de Mi már azt is értékeljük, ha sikerül értelmes támadásokat vezetnünk, működik a passzjáték, vannak labdaszerzéseink a középpályán, és domináljuk az ellenfelet. Többnyire így nyomtuk végig az első félidőben, és a Torino kis híján kapura lövés nélkül vonulhatott volna szünetre, ha a hosszabbításban nem jön el az első rövidzárlat a védelmünkben, és Belotti beveri a wide-open helyzetét. 

Azt megúsztuk, de később jött a feketeleves a Kakastól

48ee240c702f5acb18448e7d20c5a393.jpg

Ironikus a sors: Kissrácként Milan mezben pózol, most pedig 6 ellenünk lőtt góljával az egyik kedvenc ellenfelévé váltunk | Fotó: Yahoo

A második félidőben már közel sem volt olyan erős periódusunk, mint az első 20-25 percben, de a 60-65.-ig percig még kézben tartottuk a mérkőzést. Azonban érkeztek a cserék, amelyek jelentősen megváltoztatták a meccsképet, és egy egészen őrületes végjátékot eredményeztek. Persze, pozitív értelemben Mazzarrinak sikerült belenyúlnia a meccsbe, lekapta Lyancót, a három középsővédőjéből egyet, és Ansaldit küldte a helyére, hogy megerősítse a bikák széljátékát, ami nagyon bejött az amúgy megint igen vehemensen és keményen játszó csapatnak. Giampaolo erre egy Leao-Jack cserével reagált, amellyel nem sikerült különösebben felpörgetnie a csapatot. No nem Jackie Boy miatt (jó volt újra tétmeccsen látni majd' 1 év után, Papi!), hanem a portugál srácot nem szabadott volna levinni, hiszen ha nem is játszott olyan pengésen és koncentráltan mint az Inter ellen, azért így is komoly veszélyforrásunk volt. Hamarabb hoztuk volna le Susót, aki szerintünk egy-két megoldásán kívül elég felejthető teljesítményt rakott le az asztalra, többször is belassította a Rossoneri támadásait, ráadásul védekezésben sem szaggatta szét az istrángot. A Mister második cseréje még inkább megkérdőjelezhető, ugyanis azt a Bennacert hozta le, akinél ugyan sárgalapjával kicsit rezgett a léc, és voltak hibái, de abszolút diktálta az előre játékunkat és Leaóhoz hasonlóan sebességet vitt a csapatba. A hab a tortán, hogy az algériai lecserélését követően Calhanoglut helyezte regista pozícióba, aki már megmutatta az Udinese ellen, hogy totális csőd abban a szerepkörben. Rebic bedobása alapvetően jó gondolat volt, de érkezhetett volna a kis spanyol, vagy akár Piatek(!) helyére is, így Giampaolo cseréi miatt érheti szó a ház elejét.

Csakhogy nem minden az edző sara

12630813-krzysztof-piatek-900-505.jpg Rád haragszunk a legjobban, Pjona. Ezt például hogy tudtad kihagyni? | Fotó: EPA / Alessandro Di Marco

Giampaolo azt nyilatkozta, hogy a szezon eddigi legjobb teljesítményét láttuk a csapattól, csupán nem voltunk elég élesek ahhoz, hogy lezárjuk a meccset. És ezzel nehéz vitatkozni. Nem tudjuk az Ő nyakába varrni, hogy Pistolerónak a belőtt tizenegyesén kívül körülbelül nem volt jó megmozdulása - ezúttal a kiszolgálást is megkapta, de 3 méterről is képes volt a kapusba fejelni a labdát. Érthetetlen, hogy mi történik vele idén, szép és jó, hogy ott díszeleg a FIFA20 borítóján, de a teljesítménye valami egészen csapnivaló ez idáig. Valahogy még a mozgása sem tetszik, holott amikor megérkezett, szinte minden labdaérintése élményszámba ment. Továbbá szintén nem tudjuk az edzőt hibáztatni azért, hogy Kessié is ziccerben, a kapu torkában kibombázza stadionból a labdát, ahogy azért sem, hogy Donnarumma és Musacchio az eddigi remek teljesítményük után most előrukkolnak egy olyan meccsel, amin mintha itt sem lettek volna fejben. Az elefántcsontpartit nem szeretnénk bántani, mert egyébként jól játszott és mindig is tudtuk róla, hogyha kapu elé kerül, ott szinte tízből nyolcszor rossz megoldást hoz - Őt nem erre kell használnunk. Viszont Gigio és Musa fájó, hiszen mindkét gólunkban vastagon benne voltak. Igaz, az argentinnak volt egy nagy mentése is a meccsen, de végig gondban volt Belotti mellett, és bántóan simán megverte az olasz támadó többször is. Donnarummát sem szeretnénk Frankiehez hasonlóan kipécézni, de meg kell jegyeznünk, hogy bosszantó, hogy ezek a lepkék továbbra is ott vannak a játékában. Szóval a Mistert illetően azt mondhatnánk a tegnapi meccsre, hogy a szegény ember és az ág esete, ám a balszerencse tényével kitörölheti Giampaolo, a Maldini-Boban páros 1 vagy 2 hasonló eredmény után simán kipenderíti.

Játékosértékelések

Donnarumma: Az Inter elleni MotM után óriási a kontraszt - 5.

Calabria: Nem volt vele különösebb gond, szokásához híven serényen próbálta támogatni a támadásokat, védekezésben pedig Suso miatt nehéz dolga volt - 6.

Musacchio: Esett már szó róla, gyengécske - 5.

Romagnoli: Bárcsak így nyomtad volna a Derbyn is, Capitano! Végig összeszedett és stabil volt - 7.

Ez pedig... Melyik középsővédőtől látsz ilyen megindulást, egy ilyen okos tálalással a végén? Elcsöppentünk.

Hernandez: Kategóriákkal jobb volt, mint RR. Voltak elszórt labdái, de amúgy jó látni, hogy mennyire offenzív a gyerek, megy előre, mint az állat és nem ijed meg az ütközésektől. Volt egy szitu, amit sajnálhatunk: kiszorított helyzetből kapura durrantotta a labdát, aminél igazán szétnézhetett volna középen is a társakat, és a zinyót keresve - 6,5.

Kessié: Sok meló, sok ütközés, mindez kevesebb hibával mint az Inter ellen, csak a végén az a lövése ne lett volna - 6.

Bennacer: Szomorú, hogy Ő volt az első opció a középpályán, akit lekaptak. Ahogy fentebb írtuk, voltak hibái - és sárgalapja is -, de ő volt a csapat motorja középen, játszatni kell - 7.

Calhanoglu: Az első félidőben volt egy kifejezetten jó lövése, és egy jó szabadrúgása is, illetve nem vétett nagyobb hibát, de megint szürke volt - 6.

Suso: Jellemeztük már fentebb, Giampaolo szerint nagyon jó volt, szerintünk inkább csak hozott pár remek megmozdulást, amelyek kiemelik a társaságból, de mellettük bőven ártott is a csapatnak - 6.

Leao: Az Inter ellen meggyőzőbb volt, de most is a jobbak közé tartozott. Reméljük, bent ragad a csapatban - 6,5.

Piatek: Eleget ekéztük - 5.

Vasárnap este a Sampdoria ellen első győzelmét begyűjtő Fiorentinával találkozunk, akiktől van miért tartanunk (jelenleg mondjuk bárkitől jogos lenne), mert a violák a roppant nehéz sorsolásuknak is köszönhetik, hogy most az alsóház kellős közepén tanyáznak. Kemény mérkőzés várható, de a szokásos beharangozóban majd részletesen felvezetjük.

Bármi is legyen, Forza Rossoneri!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rossonerizone.blog.hu/api/trackback/id/tr10015174540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása